Vissza a nyitólapra
KERES 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
DIETETIKA
Étkezés inzulinanalóggal
 

Az inzulinkezelés célja, hogy a normoglikémia fenntartásával a heveny és idült szövődményeket megelőzze. Az elmúlt években az emberi inzulint egyre gyakrabban felváltják az ún. inzulinanalógok, mivel csúcskoncentrációjuk és hatástartamuk révén a betegek inzulinszintje jobban megközelíti az egészséges emberekét.
Alkalmazásuk alapján
– intenzív konvencionális inzulinkezelésről (ICT), illetve
– inzulinpumpás kezelésről (CSII) beszélhetünk.
ICT esetén három ultragyors hatású bolusinzulin mellett egy–három bázisinzulint alkalmaznak. Inzulinpumpás kezelés esetén a pumpa előre programozott módon folyamatosan juttatja a bázisinzulint a szervezetbe, s az étkezéshez igazítva a beteg adagolja az elfogyasztott szénhidráthoz a bolusinzulint. 
Inzulinanalóggal való (ICT) és inzulinpumpás kezelés esetén a szénhidrátelosztás eltér a gyógyszeres és humán inzulinos terápia során megszokott 5-6 étkezéstől. A beállítás első három napján szigorúan csak a három főétkezéskor fogyasztható szénhidráttartalmú étel. A megbeszélt szénhidrátmennyiségekhez vércukormérés alapján adagolják a bolusinzulint. Fontos, hogy a páciensek jól meg tudják becsülni az elfogyasztott szénhidrátmennyiségeket, ezért ebben az időszakban nélkülözhetetlen a dietetikai tanácsadás. Eszményi esetben gyakorlati oktatással – az elfogyasztott élelmiszerek mérésével és mennyiségi becslésével – lesz teljes a dietetikai tanácsadás.
Megjegyzendő, hogy míg emberi inzulin esetén a hat étkezés helyett mindig kevesebbet kívántak a cukorbetegek, mostanában – bár inzulinanalóg alkalmazásával ez megvalósítható lenne – kb. a 80%-uk továbbra is ötször szeretne enni. Táplálkozás-élettanilag ez helyeselhető, hiszen a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz is napi négy-öt étkezés javasolható. Erre mód van, de ismerni kell a különböző szénhidrátforrások vércukorszintet emelő hatását. Mivel a táplálékban levő szénhidrátnak nemcsak a kémiai szerkezetétől függ, hogy milyen vércukor-emelkedést idéz elő, hanem az elkészítettség mértékétől, a keményítő típusától, az ételkészítési technológiától és a cukor fajtájától (fuktóz, glükóz, laktóz) is, így Jenkins a nyolcvanas évek elején kifejlesztette és bevezette a glikémiás index (GI) fogalmát. A GI azt fejezi ki százalékban, hogy a szénhidrátnak milyen mértékű étkezés utáni vércukorszintet emelő hatása van a szőlőcukor vércukorszintet emelő hatásához képest. Megfigyelték, hogy cukorbetegeknél bizonyos élelmiszerek GI-je eltér az egészségesekétől (jobban emeli a vércukorszintet a szőlőcukor, a méz, a burgonya és a fehér kenyér). 
Inzulinanalógos és pumpás kezelés esetén csak kis GI-jű ételekből állíthatók össze a közti étkezések kb. 5–15 g szénhidráttartalommal bolus adása nélkül. Tekintettel arra, hogy a GI-táblázatok átlageredményeket mutatnak, ellenőrizni kell a fogyasztandó ételek vércukorszintet emelő hatását. Ez különösen a gyümölcsökre vonatkozik (a zöldségfélékre és olajos magvakra kevésbé). Ha a vércukormérések normoglikémiát tárnak fel, megfigyelhetjük, hogy melyik élelmiszert fogyaszthatja a beteg vércukorszintjének a nagyobb emelkedése nélkül. Ennek módszere: 4–6 mmol/l vércukorértéknél a beteg 10 g szénhidrátot ehet a 30–40% GI alatti élelmiszerekből (pl. 15 dkg almát). Ha másfél óra múlva 8 mmol/l alatti a vércukorértéke, akkor az ilyen szénhidrát valószínűleg máskor is fogyasztható. Figyelni kell azonban arra, hogy sok egyéb tényező (időjárás, betegség, stressz, havivérzés) is befolyásolhatja a vércukorszintet.
Magas GI-jű szénhidrátforrások fogyasztása esetén a szénhidrátmennyiségnek megfelelő korrekciós inzulint kell alkalmazni, s ilyen esetben figyelembe kell venni a főétkezésekre adott inzulinanalóg hatástartamát. A diabetikus készítményeknek nemcsak a szénhidráttartalmuk nagy, hanem keményítőtartalmuk miatt a vércukorszintet emelő hatásuk is erősebb, ezért inzulinanalógos kezelés esetén nem javasolhatók közti étkezésre.
Az inzulinanalógot általában étkezés előtt néhány perccel kell beadni. Ez elsősorban normál „éhomi” vércukorszint (5-6 mmol/l) esetén javasolható. Ha a mért vércukorérték nagy, indokolt lehet 10–15 percet várni az étkezéssel, míg ha kicsi, akkor érdemesebb az inzulint étkezés közben vagy utána beadni. Különösen étvágytalan gyermekeknél vált be, hogy az elfogyasztott szénhidrát alapján számolt mennyiségű inzulint közvetlenül az étkezés után adják be. A bolus pumpás kezeléssel egyszerre vagy több részben is adható, igazodva az étkezések szénhidráttartalmához.
Étkezési bolusok meghatározása:
– Általában 1 E = 10 g szénhidrát (de függ a napi inzulinmennyiségtől és az inzulin„érzékenységtől”).
– A bolus mennyisége függ:
– az étel szénhidráttartalmától,
– az étel GI-jétől,
– az étel fehérje- és energiatartalmától,
– az étkezést megelőző vércukorszinttől,
– a napszaktól,
– az étkezést közvetlenül követő testmozgástól.
A tapasztalatok szerint inzulinanalóg alkalmazása esetén is nélkülözhetetlen a folyamatos tanácsadás az étrendi lehetőségekről, valamint a saját tapasztalatoknak az „elméletekkel” való összevetése Bár a kezelés nagy szabadságot ad a kötetlenebb étkezési időpontok és alkalmanként a fogyasztandó szénhidrátmennyiségek tekintetében, ezt nem szabad összetéveszteni a szabadossággal, mert az esetleg a HbA1c emelkedését eredményezheti.

Irodalom
Fajcsák, Zs., Lelovics, Zs.: Glikémiás index és glikémiás terhelés. Új Diéta, 4, 28–29, 2006.
Fövényi, J.: Az intenzív inzulinkezelés ábécéje. Medicina, Budapest, 2000.
Gerő, L., Jermendy, Gy.: Inzulinanalógok. Medicina, Budapest, 2006.
Halmos, T., Jermendy, Gy. (szerk.): Diabetes mellitus. Medicina, Budapest, 2001.
Winkler, G., Baranyi, É.: Cukorbetegek kézikönyve. SpringMed, Budapest, 2006.

Gyurcsáné Kondrát Ilona dietetikus




Creative Commons License
This work is licensed under a Creative Commons Attribution-Noncommercial-No Derivative Works 2.5 Hungary License.