|
OTT JÁRTUNK Hazai és külföldi programok
A nyári uborkaszezon után olyan sok tudományos és szakmai program várta az érdeklődőket, hogy csak néhányat tudunk kiemelni közülük.
Lakossági program
A Népegészségügyi Program a férfiak egészsége jegyében rendezte október 9-én az OÉTI segítségével a Tied a pálya! egészségnapot a Műjégpályán. A szervezők a frissítő egészségkoktélt három fő összetevőből keverték: táplálkozás, mozgás, szűrés. A számos sportprogram és szűrővizsgálat mellett a táplálkozási tanácsadás is sokakat vonzott; az utóbbi terén szövetségünk és az OÉTI munkatársai is kitettek magukért. A közösen kialakított standon a zöldség-, gyümölcs- és fűszerfelismerésnek volt a legnagyobb sikere.
Kamarai program
A MESZK budapesti területi detetikusi tagozata 2005. november 25-én éves taggyűlést tartott az OGYK-ban. Szabó Andrásné (a MESZK budapesti területi szervezet tagozatokért felelős alelnöke) és Erdélyi Aliz (országos tagozatunk vezetője) beszélt a dietetikusi tagozat egész éves munkájáról, a véleményezések fontosságáról. Következő napirendi pont a területi dietetikusi tagozat ügyrendjének elfogadása volt, majd a területi tagozatvezető, dr. Barna Lajosné beszámolója következett. A következő tagozati gyűlés várható időpontja: 2006. szeptember eleje.
Civil program
Tizedik alkalommal rendezte meg az Európa Ház a civil szervezetek éves találkozóját. A Civiliáda 2005-kiállítás és szakmai programsorozat (2005. október 13–14.) nyitónapján a magyarországi civil szervezetek a jövő Európájáért tartottak országos konferenciát a Parlamentben. A program a Millenáris Parkban folytatódott kiállításokkal és szakmai megbeszélésekkel.
Továbbképzések
Az Országos Gyógyintézeti Központ és az Országos Alapellátási Intézet pontszerző továbbképzést tartott 2005. október 18-án.A téma – A halálos négyes: obezitás, koronáriabetegségek, hiperlipidémia és diabétesz kezelése a medicina és a dietetika eszközeivel – csaknem négyszáz érdeklődőt (zömmel dietetikust, de háziorvost is) vonzott.A program összeállítása és a szervezés dr. Barna Lajosnét dícséri. Öt orvos és négy dietetikus tartott kiváló előadást, amelynek a szövege honlapunkon is olvasható: www.diet.hu/index.php?Menu_ID=68.
November 2-a és 5-e között az ápolók számára szervezett Táplálás–ápolás témakörű, negyvenórás szakmai továbbképzést (huszonnégy előadást) szinte teljes egészében dietetikus kollégák tartották. Köszönjük a lehetőséget!
A 2005. október 14-én Siófokon rendezett III. Nemzetközi Balatoni Tojásfesztiválon és az Élelmezésvezetők Országos Fórumán (Budapesten, november 16-án és 17-én) is szerepeltek kollégáink előadásokkal.
Az őszi rendezvények közül a leglátogatottabb az Ételed az életed! Táplálkozás – egészség – megelőzés című, kreditpontos továbbképzés volt november 12-én, amelynek szakmai programját az Egészséges Magyarországért Egyesület állította össze.ASemmelweis Egyetem földszinti dísztermében mintegy négyszáz szakdolgozó, javarészt dietetikus hallgatta a kollégák és Zajkás doktor prezentációit. A szünetben a Szívbarát gyártók jóvoltából kóstolót és ajándékot is kaptak a részvevők.
Tudományos programok, konferenciák
A Magyar Táplálkozástudományi Társaság október 20-a és 22-e között immár a 30. vándorgyűlését rendezte. Ezúttal Egerben találkoztak a táplálkozástudomány jeles képviselői (csaknem százan), hogy beszámoljanak a legújabb kutatási eredményeikről, s meghallgassák a társszakmák képviselőit is arról, hogy melyek a magyar lakosság táplálkozásában rejlő kockázati tényezők. A másik fő téma – a média hatása a lakosság táplálkozására – talán még sohasem volt olyan aktuális, mint napjainkban. Az első napon, október 20-án a kerekasztal-beszélgetés az étrend-kiegészítők témakörét járta körül. (A részvevők ad hoc bizottság létrehozását határozták el, amelynek elnöki teendőit Biacs Péter professzor látja el. Szövetségünket Lelovics Zsuzsanna képviseli a testületben, amelynek feladata az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos munkanyagok készítése.) Szövetségünk együttműködő szakmai szervezetként volt jelen a konferencián. Talán ennek is köszönhető az az örvendetes tény, hogy tizenhét előadással, illetve poszterrel szerepeltek a dietetikus kollégák, és színvonalas előadásaikat rendre gratulációk követték.
Az MTA Élelmiszer-tudományi Komplex Bizottsága, a Központi Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet és a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület 2005. november 3-án közösen rendezte a KÉKI 321. tudományos kollokviumát. Előadást hallottunk többek között az étrendi zsírok immunreakciókért felelős hatásairól (prof. dr. Biró György), az élelmiszer-biztonság, a táplálkozás és az egészség aktuális kérdéseiről (dr. Szeitzné dr. Szabó Mária, MÉBIH), az életmódi tényezőkről és a gyermekkori prevencióról (dr. Martos Éva, OÉTI). Prof. dr. Barna Mária, az élelmiszer-ipari komplex bizottság elnöke az omega-3-zsírsavak szerepéről beszélt a táplálkozásban és a gyógyításban.
Az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) háromnapos konferenciás rendezett november 16-a és18-a között. A rendezvénysorozat első napján, november 16-án a munkahelyi egészségfejlesztés volt a fő téma, míg 17-én a sajtóreggeli után az egészség mint fejlesztéspolitikai prioritás került terítékre. A nap folyamán az előadók az egészséggel kapcsolatos partnerségi viszonyokra, nemzetközi kihívásokra adtak kormányzati válaszokat. A délután témája az egészség és az ágazati politika kérdése volt. A média és az egészségfejlesztés kapcsolata az utolsó napon, november 18-án sok érdeklődőt vonzott. Előadásokat kommunikációs (RTL Klub, helyi televíziók) és egészségfejlesztői (OTH, ÁNTSZ, TESZ) oldalról is hallhattunk, majd a kommunikáció lehetőségei és korlátai az egészségfejlesztésben kerekasztaltémaként is terítékre került. Jeles újságírók és a Házipatika.com tulajdonosa ütköztették nézeteiket, de egyhangúan elitélték a „blikkesedést”, amely egyre jobban jellemzi az írott sajtót.
Iskolai büfé
Több rendezvény foglalkozott 2005 slágertémájával, az iskolai büfével, illetve a közétkeztetéssel. A Magyar Vendéglátó Szövetség 2005. november 11-én tartott Közétkeztetési kerekasztal-konferenciát a Tulip Inn Budapest Millennium Hotelben. A rangos előadók és a tiszteletre méltó szándék ellenére az év kudarcának könyvelhetjük el ezt a rendezvényt, mert karekasztal-beszélgetés helyett az előadók parttalanul, időkorlát nélkül, egymás mellett beszéltek el.
Annál sikeresebb volt az OEFI 2005. november 29-én tartott szakmai konferenciája a Hotel Griffben, amelyre az Egészségügyi Minisztérium és az OÉTI támogatásával került sor Az iskolai büfék átalakítása az egészség jegyében címmel.
A konferencia szervezésének apropója az Oktatási Minisztérium 11/94. MKM-rendeletének módosítása, amely várhatóan 2006 januárjában lép életbe. A rendezvényen az érdeklődő iskolák delegáltjainak igyekeztek segíteni a büfék átalakításához, valamint az ajánlások, segédanyagok jobb megértéséhez, felhasználásához. Négy előadást dietetikus tartott, a táplálkozáskutatók mellett egy büfé üzemeltetője és egy élelmiszer-ipari cég képviselője is szót kapott.
2005. december 3-án Zsír–Rizikó–Diéta címmel megrendeztük I. Szakmai Napunkat. A nagy sikerű rendezvény előadásai és képei a www.diet.hu oldalon megtekinthetők, letölthetők.
Kovács Ildikó, főszerkesztő
Kína és az elhízás
Ázsia Las Vegasában, a szerencsejáték keleti fellegvárában, Makaóban rendezték meg a 15. Kínai Nemzetközi Klinikai Táplálkozási Szimpóziumot 2005 áprilisában. Az utóbbi években Kína hihetetlen fejlődésen ment keresztül. Ezt az is bizonyítja, hogy tíz évvel ezelőtt alig százan vettek részt a konferencián, míg az idén már ezerötszázan voltak kíváncsiak az aktuális tudományos eredményeket bemutató előadásokra. A témák felölelték az enterális, illetve a parenterális táplálás különbségeit és előnyeit. Az Ázsiában jelenleg folyó klinikai táplálási kutatások bemutatására egy egész napot áldoztak, s a probiotikumokkal is több előadás foglalkozott. Érdekes tapasztalat volt: az az ország, amelyről nem gondoltuk, hogy az elhízással problémája lesz, szintén elindult a túlsúlyos emberek világa felé. Ezek után érthető volt, miért kérték a szervezők, hogy az elhízás következményeiről tartsak előadást. Kínába, ebbe a hatalmas, kontinensnyi országba immár betörtek az amerikai és az európai táplálkozási szokások, míg nálunk dívik a kínai éttermek, konyhák időszaka. Mindenki a másikat próbálja utánozni.
Annak ellenére, hogy a fejlett országok táplálkozási kultúrája eljutott Keletre is, nagy élmény volt részt venni ennek a még mindig teljesen más világnak a konferenciáján.
Salsa, maté – enterális tápszer
Salsa, maté, Rio de la Plata – mindezek Uruguay nevezetességei, ahol a FELANPE (Latin-Amerikai Parenterális és Enterális Társaság) tartotta kongresszusát 2005 novemberében. Latin-Amerika egzotikus földrésznek számít az európai és az egyesült államokbeli emberek számára, így nagy számban jöttek előadók, sőt, hallgatók is erről a két kontinensről. A konferencia öt napja alatt jó volt látni azt a lelkesedést és rajongást, amellyel a latin-amerikai orvosok, dietetikusok és ápolók tenni akarnak a táplálásért, a fejlődéséért. Az éjszakákba nyúló eszmecserék, az előadások utáni heves viták azt bizonyították, hogy azok az egészségügyi dolgozók, akik eljöttek a konferenciára, szívvel-lélekkel szeretik a szakmájukat, s ténylegesen hivatásuknak tartják azt.
A dietetikusoknak a világ különböző országaiban játszott szerepével és lehetőségeivel egy teljes délelőtti programsorozat foglalkozott. Az európai táplálkozási szakemberek problémáit és kihívásait bemutató előadásom és a latin-amerikai kollégák beszámolói nagy hasonlóságot mutattak. Ezek után öröm volt hallgatni Laura barátnőmet az Egyesült Államokból, aki arról számolt be, hogy hazájában a dietetikus nemcsak az enterális táplálást irányítja, hanem felírhatja a TPN-t (Total Parenteral Nutritiont, vagyis teljes parenterális táplálást). Nem kérdéses az sem, hogy a táplálkozási szakember az osztályon dolgozik, sőt, ő a vezetője a táplálásterápiának. Az amerikai dietetikusok presztízsét jelzi, hogy a másik egyesült államokbeli előadó dietetikus (és nő) létére az ASPEN (Amerikai Parenterális és Enterális Társaság) leendő elnöke. Úgy gondolom, van mit tanulnunk tőlük.
A konferencia után az uruguayi Riviérán, Punta del Estén a Novartis cég kétnapos klinikai táplálási kurzust szervezett. A meghívott hallgatóság szakmaszeretetét bizonyította, hogy a zúgó, hófehér tengerpart csak a kávészünetekben telt meg, ugyanis a szikrázó napsütés ellenére ott ültünk a konferenciateremben, s lelkesen tárgyaltunk a klinikai táplálásról.
Mind a kongresszus, mind a kurzus azt bizonyította számomra, hogy a szakmáért csak abban az esetben tudunk tenni, ha azt a szívügyünknek tekintjük, hiszünk benne és szeretjük azt. Én ezt teszem.
|
ÁLLÁS A Jósa András Megyei Kórház Nyíregyháza 2 fő szakképzett dietetikus részére állást hirdet. Érdeklődni Soltész Andrásné (Éva) vezető dietetikusnál a következő telefonszámon lehet: 42/465-666 1206 mellék.
|
|