Vissza a nyitólapra
KERES 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A FOLYADÉKHÁZTARTÁS

Jól ismert, hogy a sejtek hő-, oxigén-, tápanyag-, salakanyag-, valamint információcserét folytatnak a környezetükkel. A sejtek számára az ún. extracelluláris (sejten kívüli) folyadék jelenti a létfontosságú állandó környezetet. A soksejtű emberi szervezet rendelkezésére álló, viszonylag kis térfogatú extra-celluláris folyadéktér nagyon hamar kimerülne, ha nem alakultak volna ki különböző szervrendszerek, amelyek a homeosztázis szabályozását végzik. Ebből következik, hogy ezeknek a szerveknek a működési zavarai a homeosztázis felborulása révén életveszélyes helyzetet teremtenek.

Homeosztázis
1. Izovolémia (vízterek állandósága).
2. Izozmózis (állandó ozmotikus koncentráció).
3. Izoiónia (állandó ionösszetétel).
4. Izohidria (állandó vegyhatás).
5. Izotermia (állandó testhőmérséklet).


Izozmózis
Egy oldat ozmotikus koncentrációja a térfogategységben oldott részecskék számával arányos. Ennek alapján érthető, hogy a folyadékháztartás változása hatással van az ozmotikus koncentrációra is, amelynek fiziológiás értéke: 290-300 mosm/l. Ez az érték 0,9 térfogat-százalékos konyhasóoldat ozmotikus koncentrációjának felel meg. Ha a szervezetben uralkodó ozmotikus koncentráció elsősorban az extracelluláris folyadék, ekképp a vérplazma koncentrációja nő, azaz hiperozmolárissá válik, akkor a sejtek többnyire exszikkálódnak. Abban az esetben, ha a vörösvérsejtek membránja mind az oldószerre, mind az oldott anyagra permeábilis, hemolízis jön létre. Hipozmotikus viszonyok esetén, pl. édesvíz aspirációja után, vagy ha nagy melegben a folyadékpótlás során nem ügyelünk kellőképpen az ásványi anyag felvételére, a vörösvérsejtek hemolizálnak, s ez többek között hiperkalémiára vezet.

A vese szerepe a só- és vízháztartás szabályozásában
A fiziológiás ozmotikus viszonyok fenntartásának kulcseleme a NaCl-koncentráció. A veséken keresztül átszűrődő ún. "NaCl load" 1,5 kg (!) naponta. Ennek mintegy 99%-a szívódik vissza a tubuláris rendszerben. Ez a rendkívül pontosan szabályozott rendszer állandóvá teszi a Na+-szintet és az extracelluláris térfogatot.
A proximális tubulusok teljes hosszában aktív, illetve passzív NaCl-reabszorpció, valamint HCO3-reszorpció jellemző. A víz az ozmotikus egyensúly fenntartása miatt követi a részecske-reszorpciót. További hajtóerő a peritu-buláris kapillárisokban uralkodó ozmotikus nyomás, amely annál nagyobb, minél több víz filtrálódik a glomeru-lusokban. A primer vizelet kb. 65%-a szívódik itt vissza.
A Henlekacs leszálló szárában a tubuláris folyadék az ellenáramlásos sokszorozó rendszer hatására egyre jobban bekoncentrálódik. Az interszcíciumba kerülő folyadékot a vasa recta rendszere szállítja el.
A vastag, felszálló szárban aktív NaCl-reszorpció zajlik víz követése nélkül, mivel itt a tubulus fala a vízre impermeábilis! Ennek eredményeként a tubuláris folyadék hipotóniássá, a vesevelő hipertóniássá válik, amely döntő tényező a későbbi vízvisszaszívásban.
A disztális tubulusokban a tubuláris folyadék izotóniássá válik, mivel kiegyenlítődés jön létre a vesekéreg izotóniás interszcíciumával ADH jelenlétében.
Majd a gyűjtőcsatorna medulláris részén a hipertóniás vesevelő ADH hatására annyi vizet von el, hogy a tubuláris folyadék ozmolalitása a vérplazma ozmolalitásához képest több mint megnégyszereződik.
ADH hiányában vízdiurézis alakul ki, mivel a disztális tubulusok és a gyűjtőcsatornák ADH hiányában a vízre impermeábilisak. A vizelet ozmolalitásának további csökkenésére vezet az, hogy a gyűjtőcsatornákban zavartalanul folyik a NaCl-reabszorpció, de az ADH hiánya miatt ezt víz nem követi.

A vizelet koncentrálódását gátló tényezők:
1. fokozott velőállományi vérátáramlás (NaCl- és ureakimosódás miatt),
2. ozmotikus diurézis,
3. a NaCl-transzport gátlása a Henlekacs vastag, felszálló szegmentumában (pl. némely vízhajtó),
4. ADH hiánya.

A só- és vízháztartás hormonális szabályozása
Vízhiány esetén a vérplazma ozmo-lali-tásának 3 mosm/l-rel való növekedése a neurohipofízis ADH-elválasztását eredményezi. A vízhiány miatti bal pitvari nyomáscsökkenés a Henry-Gauer-reflex révén fokozza az ADH-szekréciót. ADH hatására mind a disztális vesetubulusokban, mind a gyűjtőcsatornák medulláris részén fokozódik a vízreszorpció.
Vízfelesleg esetén a plazmaozmolalitás csökkenése, valamint a pitvari nyomás növekedése gátolja az ADH elválasztását. Az így kialakuló vízdiurézis során fokozódik a vesén keresztüli vízkiválasztás.
Sóhiány esetén a plazma ozmolalitásának csökkenésével az ADH-felszabadulás gátlódik. A létrejövő vízdiurézis következménye a vérplazmatérfogat csökkenése, amely vérnyomáscsökkenést eredményez. A hiponatrémia miatt csökken a Na+-kiválasztás, így a disztális tubuláris folyadék Na+-tartalma. Ez, valamint a hipotenzió aktivizálja a renin-angiotenzin rendszert. Az angiotenzin II. elválasztását követően fokozódik a mellékvesekéreg aldoszteronürítése. Az aldoszteron fokozza a tubuláris Na+-reszorpciót, valamint a sóéhséget, s így normalizálódik a plazma Na+-szintje. A visszaszívódó nátriumot természetesen víz követi, így az extracelluláris térfogat is normalizálódik.

Urbán Barnabás főiskolai adjunktus
Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar




Creative Commons License
This work is licensed under a Creative Commons Attribution-Noncommercial-No Derivative Works 2.5 Hungary License.